A barátság örök. Biztos?

Gyerekkoromban, akivel csak tudtam összebarátkoztam. Kamaszkoromban is így volt. Menekültem a magánytól. 20-as éveimben meg már csak néztem, hogy mennyi barátság, de valójában egyik se az a „te vagy a legjobb barátnőm és én neked” fajta vagy talán csak pillanatokra vagy csak én szerettem volna, ha ez így lenne. 30-as éveimben meg szép lassan minden rossz barátságomnak véget vetettem. Soktól. Volt olyan is persze, aki velem szakította meg a barátságot, vagy csak az idő és távolság miatt elenyészett, vagy családod alapított (és bárki bárbit mond, az sok mindent meg tud változtatni).

Mostanában sok időm van olvasni. Gyakran belefutok olyan történetekbe, amelyben a főhősnő vagy főhős, bár mindenféle tragédia, nehézség történik vele, ott van neki a gyerekkori vagy szuper legjobb barát/nője, akire mindig számíthat. Mindig elfog ilyenkor egy rossz érzés, mert régen hittem azt, hogy mindenkinek jut egy ilyen és ha megvan ez az ember, talán sokáig az életünk része marad.

Mindenféle idézet is kavarog a fejemben, amik régen még rá is erősítettek hiedelmemre. Például:

A barátok a kertedben a virágok.
A barátok a választott családod.
Az igaz barátság örökké tart.

Csak egy a bökkenő, hogy semmi se tart örökké. Senki nem mondja neked fiatalkorodban, hogy emberek csak bizonyos időre kísérnek el (pl.: külföldi barátságok). Iszonyat nehéz volt lenyelnem azt, hogy ha valakit megszerettem, összebarátkoztam vele, az hogy lehet hogy nem tart örökké (vagy minimum jó pár hosszú évig)? Ja, mert naiv vagyok? Hát ez van…

Sokszor a tudatalattinkból barátkozunk, tehát a sérüléseinkből választunk. A virágos kertbe kerülhet gyom is, szúrós növények is. Néha szépnek tűnő virágok nőnek olyan tüskékkel, amikhez ha közel merészkedsz csak sérülést szerezhetsz. Néha vissza kell vágni az ágakat. Néha ki kell ásni az egészet és kidobni. De van aki egyszer teleültette, de nem locsolta többé. Más viszont olyan szerencsés; a legszebb virágokat ültette és locsolja is és virágai “örökre” ott maradnak. Bárcsak mindig így lenne. De szerintem ez ritka. Akinek ez adatott, tegye össze két kis mancsát, mert szörnyen szerencsés vagy áldott (ki miben hisz…). Az én életemben és a körülöttem élők körül az örök barátságot nem igazán látom. A barátok jönnek mennek, mint a szerelemek. Van hogy olyan fájdalmas a szakítás, mintha egy párkapcsolatból lépnél ki és idő kell, míg elengeded. Van hogy jobbat teszel, ha megszakítod a barátságot, mert túl nagy a negativitás.

Tehát most ott tartok, hogy nem sokan maradtak. Ami azt mondják jó, ha egy kezeden meg tudod számolni a barátaidat. De én ennél nagyobb irtást végeztem, amit egy percig sem bánok, hiszen nem voltak jók nekem.

Ha van egy talim egy barátnőmmel – mivel most már nem olyan magától értetődő számomra, hogy „ezer” barátom van és mindig van kivel talizni – azt nagyon megbecsülöm és nagyon értékes számomra, ami régebben nem így volt. Talán jobban jelen is vagyok. 

Bevallom vágyom arra, hogy nekem is legyen egy olyan öribarim, mint a regényeimben olvastam. Remélem most már „érettebb” fejjel jobban választok.

Kedves olvasó neked mi a tapasztalatod? Szerinted létezik örök barátság?